2013. május 30., csütörtök

Budapest, Budapest te csodás...

Fővárosunk az ország politikai, kulturális, kereskedelmi, ipari és közlekedési központja. 2011-ben a város regisztrált népessége meghaladta az 1,7 millió főt. 1989-ben volt ugyan a legmagasabb lélekszám (szám szerint: 2 113 645 fő), ám a népesség csökkenésével így is megmaradt Magyarország legnépesebb városának. A város területe 525,16 km², mellyel az ország legnagyobb városa is egyben. Egy ekkora városnak komoly közösségi közlekedést működtető céggel kell rendelkeznie. Most következő bejegyzésemben a BKV Zrt. járműveiből láthattok egy 2012-es összeállítást.

 Budapest, Kelenföldi pályaudvar. A BPO-434-es rendszámú Ikarus 280-as pár percen belül indul járatba a 173-as vonalon. A kép 2012. március 10-én készült.

2013. május 27., hétfő

Viharsarki kiruccanás

Már régóta terveztem, hogy tenni kellene egy fotóstúrát Békés megyébe, ami 2013. május 14-én végre meg is valósult. A hajnali fél 5-ös kelést követően gyorsan összeszedtem magam, majd 5:00-kor már a megállóban vártam a 4-es troli(pótlót). Egy röpke 10 perces utazás után, 5:15-kor már az Autóbusz-állomás várótermében vártam az eső elállását, valamint a busz indulását. A Déli sorról sorra érkeztek az induló buszok. Reménykedtem, hogy egy nem Credot küldenek, mert abban aztán tényleg hosszú lett volna a ~3 órás utazás. De mikor a kijelzőjén "Debrecen - Szeghalom - Békéscsaba" viszonylattal begördült az FSJ-928-as rendszámú MarcoPolo, megkönnyebbültem. :) Az út eseményektől mentes volt, hamar eltelt az a 3 órányi utazás. Az autóbusz-állomáson leszállva kezdődhetett az, amiért jöttem, fotózzunk. :)

Az első kép, amin a FEF-890-s rendszámú Ikarus EAG 395.52-es típusú autóbusz szerepel. Számomra kicsit szokatlanok ezek a fényszóró körüli maszkok feketére festése, kicsit olyan "monokli"-hatást nyújt...

2013. május 24., péntek

Bienvenido, CAF!

2013. május 23-án Debrecen város történetében egy újabb fordulópont érkezett: a sínekre helyezték a 2-es villamos vonalára szánt első CAF Urbos 3 típusú villamost. Az Ispotály utcai lerakás pillanatairól következzen egy fotógaléria.

 Mire a helyszínre értem, addigra már összeillesztették a 2 pótkocsit.

2013. május 22., szerda

Irány Nyíregyháza!

Mint ahogy azt már a facebook-oldalamon megpedzegettem, ezúttal Nyíregyházára látogatok el. Nyíregyháza rendkívül fejlett tömegközlekedéssel rendelkezik, amit a buszhálózat lát el. A buszok útvonala főleg a Vasútállomás, a Vay Ádám körút, Örökösföld és a Sóstói úti kórház köré koncentrálódott. A belterületi buszok száma huszonkilenc, emellett működik a városban hét, zöld számmal jelölt, H kezdőbetűvel ellátott járat is, ami a legkülső területeket köti össze a belvárossal. Távolsági buszok indulnak innen minden irányba. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szinte összes fontosabb vagy nagyobb települését érinti egy távolsági járat, illetve a város irányít buszokat a régió nagyobb településeire, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén, és Heves megyébe is. Képgaléria következik.

Elsőnek jöjjön a IV. polgári Ikarus-találkozót is megjárt 280-as, az FVJ-479. A kép 2012. szeptember 6-án készült.

2013. május 15., szerda

Szolnok, a Tisza fővárosa

A hosszú tél alatt már nagyon vágytam egy teljes napos buszfotózásra, ami március első napjaiban el is érkezett. 2013. március 11-én Szolnokon tettem egy látogatást.  Most az ezen a napon készült képekből láthattok egy válogatást... :)

Szolnok, Millenium tér. GWX-046 érkezett meg a vasútállomáshoz valamilyen járattal, majd egyből indult is tovább, valószínűleg a telepre...

2013. május 12., vasárnap

Debrecen at night

A cím sokat elmond, most következő bejegyzésemben megismerhetitek Debrecen esti/éjszakai közlekedési életét. Képgaléria következik. :)

Debrecen, Nagyállomás. A városba vonattal érkezők egyből ezzel találkozhatnak... :)

2013. május 8., szerda

Kuşadası, a Török Riviéra gyöngyszeme

Kuşadası a Török Riviéra egyik legnépszerűbb üdülővárosa az Égei-tenger partján. A valaha kicsi halászfalu mára 165 000-es állandó lakosú város lett, amely a nyári szezonban többszörösére duzzad, néha a félmilliót is elérheti. Akár ébren alvó városnak is nevezhetjük, hiszen egy rendkívül nyüzsgő, lüktető, mulatozásra, szórakozásra és egyben kikapcsolódásra egyaránt alkalmas város. Ehhez a városhoz tömegközlekedés is dukál, ami puritánra sikerült, de ennek ellenére igenis működőképes, és irigylésre méltó. Képgaléria következik. :)

Egy első szériás Peugeot J9 Karsan típusú kisbusz a 6-os vonalon. Igen, ezek a járművek képzik Kuşadası tömegközlekedésének gerincét... :)

2013. május 5., vasárnap

Utazás a félhold országába...

Most következő bejegyzésemben távoli vizekre evezünk. 2012. augusztusában Törökországban üdültem, a Grand Tours utazási iroda szervezésében. Most az odautazásról olvashattok képes beszámolót.

Útvonaltervünk... Csak egy laza 1708 km, mi ez már nekünk... :))

2013. május 1., szerda

Sorsod Borsod!

Most következő posztomban Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe kalauzolom el Olvasóimat. A debreceni térség után ez a következő hely, ahol gyakran előfordulok, lévén párom idevalósi. A bejegyzésben Borsod megye különböző pontjairól osztanék meg képeket.

Kezdésnek jöjjön Hernádkércs, ahol párom lakik. BHK-978 érkezik Felsődobsza felől, hogy a nagykinizsi és szentistvánbaksai betérés után Miskolc felé folytathassa útját, 2012. augusztus 1-jén.