Most következő bejegyzésemben távoli vizekre evezünk. 2012. augusztusában Törökországban üdültem, a Grand Tours utazási iroda szervezésében. Most az odautazásról olvashattok képes beszámolót.
Útvonaltervünk... Csak egy laza 1708 km, mi ez már nekünk... :))
2012. augusztus 24. 5:30, Debrecen, Tesco parkoló. Gyülekeznek az utasok, hogy Görögországban, illetve Törökországban kipihenhessék a fáradalmaikat. Jómagunk is úgy döntöttünk, hogy ebben az évben a törökországi Kuşadasıban pihenjük ki magunkat. Indultak még innen autóbuszok Zakynthosra, Toloba, és Korfura is. Nekünk 2 részből állt az utazás, mivel a Kuşadasıba induló autóbuszunk Zalaegerszegről indult, ezért Szegeden átszállásra került a sor. Aki 100%-os szeretne lenni a Grand Tours állományából, annak a szegedi Tesco parkolóban kell próbálkoznia, ilyenkor szinte elözönlik a parkolót az autóbuszok. Debrecentől Szegedig egy első szériás Scania Irizarral utaztunk, melynek rendszáma GRAND-7. Debrecen - Szeged között nem fotóztam, még túl álmos voltam hozzá. :) De a szegedi Tesco-parkolóban, miután felpakoltunk az új buszunkra, a GRAND-2-esre, már előkerült a fotómasina. :)
A Grand Tours legelső Setra autóbusza, ami stilszerűen a GRAND-1-es rendszámot kapta, ami az azóta már eladott Ikarus E99-esé volt.
Gemenc Volános autóbuszról sincs túl sok képem... :)
Állt még ott egy igen érdekes típus is...
A GRAND-7-es, amivel Debrecenből jöttünk el. Mögötte már az "új" buszunk áll, a GRAND-2-es.
Grand Tours, amerre csak a szem ellát... :)
Egy fél órás pihenő után, immáron a GRAND-2-essel, meg is kezdtük a nagy "darálást" Törökország felé. Egy kb. fél óra múlva már a röszkei határátkelőn találtuk magunkat. A magyar oldalon körülbelül egy 10 percet vártunk, ahol szemtanúi lehettünk 3 afgán állampolgár előállításának, akik a zöldhatáron kívántak országunkba belépni. A nagy piros vonal átlépése után már jöttek is az sms-ek a telefonra, beléptünk Szerbiába. Ahogy az lenni szokás, úgy másfél órát simán várakoztunk.
Dokumentum-jelleggel: a Volánbusz egyik Tourismoját félreállították...
A másfél órás kényszerpihenő letelte után egyből el is indultunk, messze van még a török tengerpart... :) Az egykori fél-autópályát már kibővítették, immáron mindkét oldalnak megvan a maga pályája már. Persze itt-ott azért még folyt a munka, például az újvidéki Duna-híd is bővülés közben járt, de azért már rendesen lehetett haladni. Az első dugóba (ami tulajdonképpen a 30 órás utazás alatt az egyetlen volt) végül Belgrádban futottunk bele, de még ez is a tűrhető kategória volt.
Irizar rendőri kísérettel...
Megérkeztünk Belgrádba, a járművek már gyűlnek...
A belgrádi főpályaudvar és rendezője...
Csak a szokásos átterelés a túloldalra... Törökországban is nagyon sok helyen van ilyen...
Az első 20 perces pihenőnk valahol Paraćin térségében volt. Jól is esett a végtagmozgatás, amik a 4 és fél óra alatt igencsak elgémberedtek. :)
Kávészünet...
Egy görög rendszámú Volvo FH 460 Globetrotter XL 6x4-es nyergesvontató...
Zastava (!!!) kisteherautó... De mit is szállíthat?
Haladjunk tovább. Innen már nem volt messze Niš, ahol az autópálya kettéválik, és haladni lehet Škopje - Thessaloniki, illetve Szófia felé. Mi az utóbbi felé haladtunk, értelemszerűen. Autópálya nem sokáig volt már, hamar egy 2 sávos úton találtuk magukat. Egy igen szép szakasza ez utunknak, élmény a Dinári-hegység között kanyarogni egy emeletes autóbusszal.
Az autópályát elhagytuk, következik a Dinári-hegység...
Nagyon szép látvány... :)
Vajon átférünk?
A kocka-Lada az élen...
Valószínűleg egy elbaltázott alagútfúrás végeredményét láthatjuk...
Mindenki ott előz, ahol tud...
Olyan 18:00 környékén járunk már, nemsokára elérkezünk a szerb-bolgár határhoz. A szerb oldalon a kilépés kb. fél órát tartott, a túloldalon volt vagy másfél óra is. Addig nyugodtan megnézhettük a híradót a TV-ben. A bolgároknál mindenkinek le kellett szállnia, hogy az útlevelét személyesen nézhessék meg, ismét jó érzés volt megint, hogy szilárd talaj volt a lábunk alatt. A határ után történt egy gyors autópálya-matrica vásárlás is, aztán folytattuk utunkat. Szófiát sajnos csak messziről láthattuk, mivel az elkerülő úton mentünk tovább. Kb. 5 óra múlva álltunk meg újra szusszanni, Plovdiv környékén. Plovdiv és a török határ között sok esemény nem történt, lévén éjszaka volt, és aludtunk. :). Illetve valahol Svilengrad környékén kaptunk egy rendőrtől egy ejnye-bejnyét 3 autóbusz kielőzése miatt. Alváshoz nem sok kedvem volt, mivel már közeledtünk a bolgár-török határhoz. Az utolsó bolgár városban, Kapitan Andreevonál már szinte érződött a török hangulat, mindenhol bazárok, éttermek voltak kivilágítva, nagy éjszakai élettel. Illetve rengeteg, de rengeteg kamion, ami mégjobban érzékeltette a határ közeledését.
A szerb határállomás, Dimitrovgrad vasútállomása.
Na végre, már csak egy busz van hátra... :))
Megérkeztünk Bulgáriába...
A políciá kitelepült...
Plovdivi pihenő...
Éjfél körül járunk. A határátkelőn éjszaka is hatalmas élet volt. Megszámlálhatatlanul sok kamion lépi itt át a határt minden nap, mivel ez Törökország egyetlen közúti és vasúti határátkelője Európa felé. A bolgár oldalon ismét leszállás következett, útlevél bemutatása miatt. Itt egy órát ismét elálldogáltunk. Ezután végre elindulhattunk úticélunk felé, amit már messziről lehetett látni kivilágítottsága által: Türkiye, azaz Törökország. Itt ismét leszállás következett, ahol megkaptuk a vízumot, majd pecsételés után indulhattunk is. Egyből a határ után meg is álltunk a következő szünetre.
Az első fénykép Törökországból... :)
Hajnali 2 óra van, sietnünk kell tovább, ugyanis a komp nem vár. Az út során tapasztalhattuk, hogy Törökországban sem túl jó állapotban vannak az utak, mint itthon. Sőt! Mindenesetre megpróbáltunk aludni. Ami még az út során rémlett, hogy két török rendszámú Mercedes Tourismoval egymást előzgettük. Hajnali 4 órakor érkeztünk meg Eceabatba, ahol már egyből a kompon is találtuk magunkat. Egy fél órás hajóút következett, amit a fedélzetről is élvezhettünk. Sajnos túl sok mindent nem nagyon láttunk, mivel még nagy sötétség volt. A tenger nyugodt volt, szerencsére semmilyen esemény nem történt a hajóút során.
Már a kompon vagyunk, az utolsó járművek érkeznek...
Tűzoltóhajók.
Valahol a Boszporuszon járunk... :)
A fél órás hajókázás után kikötöttünk Çanakkale városában. Ami egyúttal azt is jelentette, hogy Ázsia területére léptünk. A városból való kikecmergés után már az autópályán haladtunk, és folytattuk utunkat Izmir felé. Álmosak voltak, ezért a következő ~200-300 km-t szinte teljesen átaludtuk. Mikor felbéredtünk, már teljesen világos volt, és a tenger melletti rövidke szerpentinen tötymörögtünk egy szarvasmarhákat szállító teherautó mögött. Sajnos ezen a szakaszon előzni lehetetlen volt, ezért nem volt más választásunk, mint beragadni mögéjük. Amint leértünk a szerpentinről, már nyomban kielőztük őket.
Jó reggelt... Igen, erre keltünk... :))
Kuşadasıba való érkezésünk előtti utolsó pihenője egy Avcılar nevezetű kisfalu mellett volt. A reggeli cappucino jól esik ilyenkor, mindig sor állt ilyenkor a sofőröknél.
Jöjjön ugyaninnen egy török gyártású Ford teherautó...
A 20 perces kávészünet után jöhetett az utolsó nagy "darálás", most már nincs megállás Kuşadasıig. Sietni is kellett, ugyanis a sofőrökre várt még az a feladat is, hogy a "régi" utasokat hazavigyék. Embert próbáló feladat közel 4000 kilométert levezetni 3 nap alatt, ezért minden tisztelet kijár nekik.
Feltűnő volt, hogy ezen a környéken a városok szinte egybeépültek. Csak épületek vannak mindenütt, kisebb megszakításokkal. Aliağa, Şehitkemal, Menemen városokon való áthaladás után megérkeztünk Törökország harmadik legnagyobb városába, Izmirbe. Körülbelül 3 és fél millióan élnek, és az élet rendesen pezseg itt, Barcelona óta nem láttam még ilyen nyüzsgő várost utazásaim során, mint itt. Kiterjedése is hatalmas a városnak, hiába haladtunk szinte végig a várost átszelő autópályán, tartott az út egy fél óráig, minimum...
Izmir után még jobban rákapcsoltunk, már érezhető volt mindenkin, hogy unja már a buszozást. Aztán amikor lehajtottunk az autópályáról, és végre megláttuk úticélunkat a táblán, már mindenki megkönyebbült...
Közeledünk... :)
Amennyire lehetett, a szerpentinen még tartottuk a tempót. Selçuk városában még belefutottunk egy kicsi dugóba, majd rákanyarodtunk a Kuşadasıba tartó útra.
11:00 környékén jártunk már, amikor megláttuk végre a Kuşadası kezdetét jelző táblát. Óriási megkönnyebbülés volt, végre megérkeztünk. Az egykori halászfalu már várossá nőtte ki magát, és körülbelül 160.000-en élnek, ami a nyári szezonban megduplázódik. Látszott is rendesen a nyüzsgés itt is, mint a legtöbb török városban az út során.
Megérkeztünk...
A zárókép. :)
Ezáltal a bejegyzésünk végére értünk. A tervem az volt, hogy ebben a posztban beszámolok a törökországi közlekedésről is, de a posztírás elején nem gondoltam, hogy ilyen hosszúra nyújtom. Így azt még későbbre hagyom. Addig is köszönöm a figyelmet! :)