2015. június 30., kedd

III. Pattogós Örömnap

Akárcsak a második, úgy a harmadik túra is fantasztikusra sikeredett. Ezúttal Encsről indultunk az FKF-448-as rendszámú 266-ossal, majd a délelőtti órákban a Csereháton csavarogtunk. Ezután a gúnyhatár felé vettük az irányt. Innen a Zempléni-hegységbe vezetett az utunk; Vizsolyon kenyérlángosoztunk, Boldogkőváralján "vonatpótlóztunk". Megcsodáltuk Mogyoróskát, végül pedig Regéc várával is bepózoltattuk pattogósunkat. Képgaléria következik. :)

 #mulatási - Első helyszínünk: Baktakék

2015. június 22., hétfő

A régóta tervezett út...

2009. júliusában páran érdekes jelenségre lehettek figyelmesek a Hajdú Volán berettyóújfalui telephelyén, ugyanis itt történt a debreceni szolgáltatóváltás miatt feleslegessé vált helyi és helyközi buszok átadás-átvétele, a Bakony Volán számára. Idestova tehát 6 éve már, hogy Veszprém megye északi részét szolgálja ki egy jó pár, hajdúsági autó. A kifogás-generátor rendesen működött bennem, hogy miért húztam-halasztottam el ezt az utat, de a "KK-sítás" meghozta bennem a lépést, nem lehetett tovább várni vele. Így közel 6 év után, de: irány Pápa! :)