2015. június 22., hétfő

A régóta tervezett út...

2009. júliusában páran érdekes jelenségre lehettek figyelmesek a Hajdú Volán berettyóújfalui telephelyén, ugyanis itt történt a debreceni szolgáltatóváltás miatt feleslegessé vált helyi és helyközi buszok átadás-átvétele, a Bakony Volán számára. Idestova tehát 6 éve már, hogy Veszprém megye északi részét szolgálja ki egy jó pár, hajdúsági autó. A kifogás-generátor rendesen működött bennem, hogy miért húztam-halasztottam el ezt az utat, de a "KK-sítás" meghozta bennem a lépést, nem lehetett tovább várni vele. Így közel 6 év után, de: irány Pápa! :)


Az idei vasúti menetrendi év egyik újdonsága, a Debrecen és Bécs között közlekedő Hortobágy EuroCity pont kapóra jött, így Győrig átszállás nélkül tudtam utazni a kényelmes, PKP által biztosított kocsiban. Győrbe pontosan érkeztünk, érkezés után pedig a 2-3. vágány hegyesi végén vártam a vonat továbbindulását, amit az Opera-mozdony továbbított. Ez volt a mozdony második menete, elkészülte után.

Operáló Bika halad ki az állomásról.

A vonat elhaladása után továbbálltam a szomszédos autóbusz-állomásra, ahonnan az ÉNyKK egyik legújabb szerzeményével, a NAJ-233-as rendszámú Intouroval továbbindultam Pápa felé.

Azért Győrben egy Rábára még futotta. :)

Érkezés Pápára, majd jött a hely feltérképezése.  Meg is találtam a helyemet, a buszvégről kijövő autókat kezdtem el lőni elsőnek.

LOC-730, ex-HCA-760. A szoboszlóiak kocsija volt. Azt hittem, sikerül majd róla a nap folyamán egy napos képet is csinálni, de ez nem így megy. :)

Veszprémbe indul a DUD-809.

Jönnek szépen sorban: FHG-849, Tét felé indul.

FHG-667.

EVL-460 bent az állomáson napozott...

...pont úgy, mint a NAJ-409.

Azok a tésztaszűrős dísztárcsák... *.*

 Miután egy kis időre a nap elbújt, lehetőség nyílt az ellenfényben álló kocsik meglövésére. EVL-443: dolgozott helyiben is, de később már helyközben rótta kilométereit.

LOC-733, ex-GBG-911
 Volt lehetőségem a telepen is lenni, ahol sikerült találkoznom az örök kedvenccel, az egykori HCA-758-cal, amely már a LOC-731-es rendszámot viseli. Jelenleg pápai helyi tartalék. De a selejtezési hullám már a Hajdús kocsikat is elérte, néhány  hiányos állapotú 415-öst lehetett felfedezni hátul a parajosban.

Visszaindultam a telepről a buszvég velé, útközben a NAJ-421-essel is találkoztam.

Készletkisöprős Credoval is sikerült találkozni a nap folyamán. Háttérben szerződéses járatot végző kocsik forgolódnak. Az mennyire tipikus, hogy míg a Bovánál semmi, addig az Ikarunál egy képbehajtó bicajos miatt kellett szentségelni? :)

JSB-341, ex-GXD-205.

Nap képe. :)

Mielőtt vonattal továbbálltam volna, addig a vasútállomáson is szétnéztem. LOC-729, ex-HPR-616. Jó kis doberdói kocsi volt. :)

LOC-728, ex-HPR-618. Ezzel a kocsival sikerült a vasútra kijönnöm. Felszálláskor egyből feltörtek az emlékek, egyben régi sebeket sikerült vele felszakítani...

Eljött a hazaindulás ideje, de azért még egy vasútfotóra futotta: a második remot-Szergej vár keresztre, Szlovákiából érkezett, üres tartálykocsikkal.

Beszámolónk végére érkeztünk, köszönöm figyelmeteket! :)