2015. január 26., hétfő

JMM-Kárpátbusz autós fotótúra - 2. rész - "Megye, megye, Szabolcs megye..."

Elérkeztünk sorozatunk 2. részéhez is. Renccámvadásszal ezúttal Bunyós Pityu hazájába, Szabolcs megyébe látogattunk el, némi 200-as Ikarus reményében. Sikerrel jártunk. :)

A napot persze megint igen korán indítottuk. Útközben Debrecenben még felkutattunk egy maszek kocsit, majd útnak indultunk Mátészalka felé, a hírhedt 471-es halálúton. Hajdúsámsonig a Hajdú Volán GKZ-542-ese mögött haladtunk, majd az egyik megállóban kielőzve előre siettünk, a város határában fekvő buszfordulóhoz. Helyezkedés után már érkezett is a kocsi, katt-katt. :)

Hajdúsámson, Autóbusz-forduló

GKZ' meglövése után folytattuk utunkat Nyírbátor felé. Nyíradonyban még megálltunk az LJW-616-ért, és zárt ajtókkal áthaladtunk Nyírmihálydi belterületén. :D Nyírbátorban tartottunk egy kis technikai szünetet, közben meg benéztünk a vasútállomásra némi busz reményében.

 Nem volt busz.

Ezután Mátészalkáig már meg sem álltunk. 'Szalkán eltöltöttünk egy rövid, 10 perces időt, addig meg körbefotóztunk az autóbusz-állomáson.

Kölcsönbusz Köröséktől.

A következő úticélunk Vásárosnamény lett. Renccámvadász telefonon kinézett egy szemből érkező buszt, így Ópályi belterületén lehúzódtunk és helyezkedtünk.

Falufotó Autosannal. Egy 260.43-assal jobb lenne, de a Niva kárpótol. :)

Rövidesen befutottunk Vásárosnaményba, a vasútállomáshoz. A kocsit leparkoltuk a "treffen", majd szétnéztünk az "intermodális csomóponton". :)

 Műszakiját töltő FIY-465.

Mozgó bérletpénztár. :D

FLR-972.

Azért csak benéztünk a vasútra is. :)

 Vásárosnamény körbefotózása után Kisvárdát tűztük ki úticélunknak. Vásárosnamény után még megálltunk egy szemből jövő maszekért, majd egy "minőségi" úton betámadtuk a kisvárdai vasútállomást és környékét.
 Borsod Volán? Az mindig jöhet... :)

Baktalórántházára indul az FKF-575-ös Ikarus 260.43-as.

A kisvárdai üzemegység egy szem 263-asa is az Autóbusz-állomáson napfürdőzött.

FMW-253

Az itt eltöltött egy óra után úgy döntöttük, hogy ha már úgyis közel van, ugorjunk át Záhonyba. A 4-es főúton haladtunk tovább a határállomás felé. Záhony előtt pár kilométerrel épp megúsztunk egy közúti ellenőrzést, a mögöttünk jövőt már kiintették. Záhonyban, a vasútállomás felé még azért belebotlottunk egy "kockamercibe", álljon itt most egy kép eme jármű rajongóinak. :)

 MCE-386
 
Záhony - Csap (Чоп) csempészvonat. Sajnos pont lemaradtunk róla, már csak távozóban sikerült egy képet lőni.

Egy Autosant még meglőttünk az állomáson, ezután pedig útnak indultunk Nyíregyháza felé. Kisvárdára azért még benéztünk az Autóbusz-állomásra, hátha érkezett oda valami más kocsi. Érkezett. :) 'Várda után pedig már következhetett tényleg Nyíregyháza, végig a 4-esen. Az úton rengeteg Kemecse irányát mutató táblával találkoztunk, így Renccámvadásszal levontuk a következtetést: minden út Kemecsére vezet! :) Lassan beértünk Nyíregyházára, és a Záhonytól, a kocsi rádiója által befogott ukrán Europa FM is kezdett elhalkulni. :)) Nyíregyházán a Sóstóhegyet, azon belül is a Vadasparkot vettük célba, némi maszek reményében, mert osztálykirándulós időben "állítólag oda jár pár busz". Igen, jár. Körülbelül 40 darab. :) Jobb, mint az 56-osok tere! :) Hajrá! :)

Érkezésünkkor épp távoztak a hodásziak az 543-asukkal.

Azért egy kicsit hard Irizar PB-vel osztálykirándulásra menni... :D

Egy bihari csoport is érkezett a Vadasparkhoz.

Kicsit előnytelenül álltak a parkolóban a buszok, ezért visszamentünk Nyíregyházára, és a Sóstói úton vártuk meg az eljövetelüket. Kijelenthető, hogy Renccámvadásszal megtaláltuk az ország (mit ország, a világ!) legjobb buszfotós helyét: a napos-ajtós kocsikat árnyékban, egy padon ülve lőhettük. :)


 HHF-986

Darus IFA-val a világ minden tájára! :)

A polgári 200-as Setrát már egy ideje üldöztem. :)

Foot-Carék hozhattak volna helyette egy FJB-212-t, vagy FUM-815-öt... 

 KOY-958

Legközelebb hozunk magunkkal fűnyírót. :)

Szépen lassan fogytak a buszok, így visszanéztünk a Vadasparkhoz. Az a pár busz, ami még fent maradt, az így már viszonylag jobban lőhető lett. :)

 eLeMeS-640.

Még utoljára elnéztünk az Autóbusz-állomásra, majd az éppen ott parkoló buszok kilövése után Renccámvadásszal elváltak útjaink. Renccámvadászra egy jó 3 órányi IC-zés várt, rám csak egy 40 perces "gépmenetes-önköltséges" hazavezetés. :)

A JSZ-369-cel zárom le eme posztomat, köszönöm figyelmeteket! Hamarosan folytatjuk a 3. résszel! :)